Segítsünk Laurának

Bencze Laura egy kilenc éves, tündéri kislány. Élni akarása és kitartása csodálatra méltó, de most a mi segítségünk is kell mind-e mellé. Neki kérünk segítséget, hogy meggyógyuljon, és megtörténjen a csoda,végre boldogan és egészségesen éljen!

 Köszöntök mindenkit!

 

 

A 'nagy csend' oka egy jó kis megfázás volt, ami átment mindenkin:(

 

 

Laura kezdte azzal, hogy három hete elment a hangja egyik napról a másikra. Két hétig gubbasztott, alig evett és nem volt valami nagyon jó kedve. Csórikámnak be volt gyulladva a torka:( Az utolsó három napban már jól evett, és visszajött az életkedve is:) Egy pár napig még köhécselt, de már az is elmúlt. Megint szépen eszik és iszik, jó a kedve, egész nap be nem áll a szája. Folyton menni akar:)

 

Petinek folyton énekel:) Van olyan ének is, amit én nem is ismerek..majd ő megtanítja nekem:))

 

 

 

Ezen a héten még volt ovi! Szerdán volt náluk karácsonyi ünnepség, ajándékokkal, előadással, stb... Laura angyalka volt:)))

 

 

 

Pénteken még egy meglepi is érkezett az oviból: Elkészült Laura új ortopéd cipője, és be kell, hogy valljam: Csini lett:)) Még nem lett lefényképezve, de amint lesz kép, teszek fel.

 

 

Nagyon nem díszítettem semmit az ünnepekre, a díszeket majd holnap felrakom mindenhova, és a fát is majd feldíszítjük:) Betegen semmi kedvem nem volt díszíteni:s Laurával a mikulás ünnepség előtt egy kicsit kézműveskedtünk, és inkább azok díszelegnek most az egész lakásban...fenyőfák, mikulás csizma, és még pár apróság... Az adventi koszorú helyett egy kicsi tányérkára tettem négy gyertyát, ez a dísz! Ennyi is pont elég!:) Voltunk a hét elején boltban, vettünk egy-két apróságot (kaját)...hát elég fura volt látni a hömpölygő tömeget, ahogy fejvesztve vásárol fel mindent, amit csak ér...mintha mindent megtudnának oldani egy-egy ajándékkal, erőltetett vigyorral és pár napig tartó túláradó szeretet-érzéssel...Na mindegy:)))))))

 

Laurának már mondhatom, hogy legyen jó kislány, mert különben nem hoz semmit a Jézuska, mivel már tudja, hogy mi a karácsony 'menete'. :DDPeti csak nagy szemekkel fog figyelni:) Majd oda rakjuk a fa alá, hiszen ő nemrégen született:)

 

 

 

 

 

Minden embernek, aki e blogot olvassa:

 

 

 

Azt kívánom neked, hogy legyen áldott, békés karácsonyod! Érezd az igazi ünnep melegét, és tartsd meg ezt az érzést egész évben!

 

 

 

 

 

 

Boldog Karácsonyt mindenkinek!! És sikerekben gazdag, boldog újévet!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2013.01.04.                                                                                                        

 

 

 

Szeretettel köszöntök mindenkit:))

 

Ebben az évben ez az első bejegyzés...

 

Karácsonyra azért mi is összeszedtük magunkat, viszonylag már jól kilábaltunk a betegségből, úgyhogy elkezdtünk díszíteni:) Kicsit feldíszítettem mindent. :) Az asztaldísz tetszik nekem a legjobban, mert egyszerű... Egy nagy fehér gyertya két pici piros-arany masnival.
Ide-oda felkerültek az angyalkák, hóemberek és más, csip-csup dolgok:)

 

A karácsonyfa is fel lett díszítve:) Laura is segített:) Természetesen most s alul vannak a törhetetlen díszek, mivel Laura ezerrel fogdossa őket. Nem egy került a földre, de ezek bírják a strapát:)

 

Úgy volt, hogy harmadikán ismét ovi lesz, de sajnos elromlott a kocsi, amivel Laurát is szállítják, így ezen a héten még pihenő van neki. Pedig már nagyon várta, hogy mehessen az oviba...szépen összeszedte a ruháját, a táskáját, hogy ő indul. Persze este 9-kor:)

 

Kicsit unja már magát itthon, mivel már minden ismer, minden játékot, így más elfoglaltságot nem talál, mint hogy pakol. Jaj nekem!!!

 

 

 

Segít mosogatni is, és szekrényt töröl ezerrel, persze a mosogatószivaccsal:)

 

 

Mostanában olyan 'játékok' után nézünk, amit együtt csinálhatunk. Ilyen pl. a gyurmázás. Elkezdtem én, Petivel az ölemben, majd csatlakozott Laura is, és a végén apa is bekapcsolódott. Nagyon jó dolgok készültek:) Béka, nyuszik, rákocska, és még pár alkotás:)

 

Mostanában Laura állapota romlott:(

 

Valami oknál fogva ismét nem alszik éjjel! Este nem alszik úgy, mint régen. Eddig lefektettük, egy ideig ott maradt valaki a szobájában, de max. fél óra múlva már aludt. Jelenleg nagyon nem így van! Éjjel 1 körül átjövök tőle, de még mindig nem alszik. Ha esetleg kijönnék a szobából pl. wc-re, vagy inni, akkor egészen addig visít, amíg vissza nem megyek. Ezzel persze felébresztve mindenkit:( Megint nagyon hisztis...

 

 

Így kemény 3-4 órákat alszok csak:(((Tiszta felüdülés:)

 

 

Ez a jó kis vírus fertőzés Lauránál a torokgyulladással kezdődött. Már elmúlt neki, teljesen jól van, de a torka még mindig érzékeny. Többször öklendezett, ha egy-egy nagyobb, vagy keményebb falat a torkához ért. A fülét még azóta sem engedi tisztítani, mégcsak hozzá sem érhetek, így nincs más hátra csak a fül-orr-gége. Nem fog neki tetszeni, de muszáj lesz végre elmenni:s Időpontunk nincs, azt mondták, hogy akkor megyünk, amikor tudunk:)

 

 

Egyébként Laura egyre ügyesebben játszik Petivel. Rájöttünk, hogy Petinek tetszik, ha egy zacskóba valamit berakunk, és ledobjuk. Nem tudni, hogy miért, de alig kap levegőt a röhögéstől:D Visszaemlékezve: Laura is pont egy 'repülő 'nejlon szatyron nevetett úgy, hogy eldőlt ülésből:) Akkor volt kb. 5 hónapos:) Nagyon édes volt:))

 

 

Laura énekeket és mondókákat mond minden nap legalább kétszer, mert Peti ilyenkor odafigyel rá. Ez mindenkinek jó:DD

 

 

 

2013.01.21.                                                                                                           

 Köszöntök mindenkit:)

 

 

Ismét volt egy nagy csend....megint betegek voltunk:(((

 

 

Annyira, hogy Laura három napig, (plusz még hétvége) itthon volt, nem mehetett oviba. Voltunk dokinál, kapott egy erős antibiotikumot, amit akkor kell csak beadni, ha rosszabbodik az állapota. Eddig javulgatott, de nem tudom...ma kissé mintha be lenne rekedve:s Majd még meglátjuk. Természetesen mindenki elkapta tőle a kórságot, úgyhogy Peti is benne volt, és persze én is. Elegem van már a téli nyavalyákból! Eddig még soha nem voltunk ennyit betegek!!!( a daganat más tészta)

 

 

Laurának tegnap volt a születésnapja!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

 

Hat éves lett az én kis hősöm! Hosszú volt a hétvége is, mert mindenki jött látogatóba hozzá:) Csütörtökön jött az első látogató, majd vasárnap mi mentünk látogatóba az ismerőseinkhez. Laura nagyon jól érezte magát:)) Kapott babát, tortát, gyümölcsöt, sajtot (azt nagyon szereti), mickeys kártyát, és egy Anna-baba könyvet (azóta le sem teszi)!

 

 

Most már jár oviba ismét, ma ott is felköszöntötték. Képek majd holnap érkeznek róla:)

 

 

Rosszalkodni még mindig szeret, nem beszélve a pakolászásról...örökös mókuskerék:) Én takarítok az egyik sarokban, ő kupit csinál a másik kettőben:) Petivel játszik sokat, végre tudnak együtt is játszani. Néha Laura szórakozik Petivel, de néha bizony Peti idegesíti Laurát...pl. rugdossa a könyvet, amit Laura olvasgat, stb...

 

 

 

Teszek fel képeket is:)

 

 

 

Az evés jól megy, sok levest eszik, bár úgy vettem észre, hogy a paradicsomos ételek nem mennek neki. (anno a sütőtök és a paradicsomos burgonya volt a menő nála, de folyton kihányta őket, így ezeket nem hajlandó megenni a mai napig).

 

 

 

Szépen iszogat is, és most a szülinapjára kapott apától egy üveg kólát:) De csak most, mert majd utána úgyis rá kell gyúrni az emésztésére:)

 

 

 

 Feltöltés alatt...

 

 

 

 2013.01.28.                                                                                                           

 

Köszöntök mindenkit!

 

Ismét írok, de sajnos nem tudok sok jót írni:(

 

Sajnos Laura ismét beteg lett.

 

Most már két hónapja betegeskedik egyfolytában…A múltkori  taknyos-megfázásos kórságból kikerültünk, majd két nap után ismét bele. Rá két napra meg valami vírust is összeszedtünk.

 

Laura Csütörtökön haza jött az oviból, és elég furán viselkedett. Nem volt jó kedve,  bújt,  és  állandóan aludni akart. Mesét kért, hát beraktam neki a micimackót dvd-n.  Egy kis idő után ránéztem, hát látom ám, hogy Laura betakarózva, összekuporodva fekszik. Kitakarom, erre visszahúzza a takarót, hogy ő most alszik…Felültettem, majd betakartam, hogy nézze a mesét amíg én hozok neki inni. Amire visszaértem az innivalóval, Laura ismét a takaró alatt kuporgott. Itt már nagyon nem tetszett valami…Adtam neki pár korty szörpöt kanállal. Mosolygott egyet, de nem volt meggyőző. Megmértem a hőjét, legalábbis azt szerettem volna, de furán viselkedett hirtelen. Valami  belső érzés megkongatta a vészharangot! Amíg Laura karját fogtam, így nézve folyamatosan az arcát, hogy mi is történik, a lábammal villám gyorsan toltam el a szőnyeget a szobában, amilyen messzire csak tudtam. Szerencsém volt, mert fél perc nem telt bele, és Laura egy óriásit hányt:(

 

Ordítás apának, hogy fusson és segítsen. Jött is, és látszott rajta, hogy arra gondol, amire én is a legelső pillanatban. Arra, hogy ismét baj van a fejében. Megnéztem, hogy mi is jött vissza… Érdekes volt, hogy az előtte napi gombaleves (ovis)  ott virított. Látszott az egész menü tegnapról és az aznapi ebédről. (Apa kérdése, miközben a cucc fölé hajol ( én közben ecseteltem, hogy mi is volt a kaja az elmúlt napokban, és hogy mit hol látni) és a süti hol van? Azt nem ette meg???)

 

Na erre elkapott a röhögés, és oldódott a hangulat. Feltakarítottuk a cuccot, majd fertőtlenítettük a helyet. Szerencsénkre, hogy semmi nem sérültJ Laura is elkezdett dumálni, és egyre jobb lett a kedve is. Most már nyugisan nézte a mesét, nem volt álmos. Nem sokra rá kapott egy kis hideg kólát, az esetleges hányingerre. Szépen meg is itta:) Onnantól kezdve csak kortyonként kapott inni, egyszerre keveset, és kb. negyed óránként. Enni nem volt nagy kedve, így nem is erőltettük. Másnap itthon maradt. Kenyeret, rizst és krumplit kapott enni a következő napokban.  Jó is volt minden egészen addig, amíg probiotikumot nem kezdtem el adni neki. Azóta hasmenése vanL Étvágya visszatért ismét, bár sokat enni most sem engedem, és inkább diétás ételeket kap itthon. Ma már ment oviba is, remélem, hogy ott is minden rendben leszJ

 

Végül is ez jó „szem felnyitó” volt számomra. Sajnos, két hónapja, hogy Laura nem kapja azokat a vitaminokat, amiket eddig évek óta szedett.  Most már nem tudjuk neki megvenni…. Havonta 15.000Ft lenne, amit most már nem tudunk honnan előteremteni.  Amióta oviba jár, havonta 12-13.000 Ft-ot fizetünk ki, ami Laura étkeztetését és szállítását fedezi. (persze, még ott is el vagyunk maradva egy hónappal, amit nagyon szégyellek, de olyan hónap nem mostanában lesz, hogy egyszerre ki tudunk fizetni 25.000Ft-ot, és sehonnan nem fog hiányozni)

 

Olcsóbb vitaminra váltottunk, ami most már látszik, hogy nem ér semmit…persze, emlékezhettem volna ennyi év tapasztalat után, hogy a szintetikus anyagok fabatkát sem érnek.  Sajnos Laura immunrendszere jelenleg a béka feneke alatt van jóval. Sajnos ennek köszönhető ez a sok betegség egymás után…kérdés, hogy meddig lehet ezt húzni „következmények” nélkül.

 

Közben megjött Pestről a Szent László Kórházból az oltási-rend. Röpke 9 oltást kellene megkapnia….

 

Egyébként Laura folyton a tesóján lóg, és tanítgatja:) Öröm nézni! Már eljátszanak ketten együtt, egy közös dologgal. A verseket és énekeket még mindig kívülről fújja, pedig már egy hónapja nem mondattam vele őket. Nagyon okos kis csaj:)

 

 

Sajnos amit még nem tudok, az az, hogy hogyan tovább a lábával. Kb. Egy hete vettem észre, hogy sántít a bal lábára. Egyébként szeret menni is, de ez egy új „tünet”. Ajánlották nekünk a Pécsen is üzletet nyitó ’gyógyító intézményt’, ahol reflexológiával gyógyítanak. Be is jelentkeztem, majd ott kérésemre tájékoztatott a hölgy, hogy milyenek az áraik. Sajnos, ez elúszott, mivel 20.000 Ft-ot nem tudok kifizetni, és nem is szándékozom kifizetni azért, hogy felvilágosítsanak mi van a zárójelentésekbe írva, meg hogy mit is kéne tenni (immunerősítés, étrend, stb…könnyű ezt megmondani, de nagyon nehéz betartani). Ez helyett, inkább megpróbálkozunk olyan reflexológussal, aki sok év tapasztalatra hagyatkozva nyúl Laurához. Mindemellett  megpróbálunk a homeopátiával is minél jobb eredményt elérni. De ezekről majd még írok, ha eljön az ideje.

 

 

Mindenkinek szép hetet kívánok:)

 

 Csilla

 

 

2013.02.04.                                                                                                

 Sok szeretettel köszöntök mindenkit:))

 

 

Nagyon jó idő volt nálunk az elmúlt napokban (na jó, volt egy kis hó is, de ez is szép volt). Jó a kedvünk is, hiszen végre mindenki jól van:))

 

Laura varázsütésre meggyógyult a náthás és hányós-hasmenős kórságoktól.

 

Sok újdonság történt velünk, és még fog is:)

 

Laura átesett élete első reflexológiai kezelésén. És jelentem, nagyon jól tűrte!:D Dumált, játszott közben, de amikor kellett, akkor szófogadóan segített. Végre találtam még egy olyan embert, aki megerősít, hogy lehet javítani Laura életmódján...Hurrá!!!

 

 A pláne az, hogy csütörtökön volt a kezelés, és Laura pénteken farkas éhesen jött haza az oviból:O Gondoltam, hogy nagyon nem ízlett neki az ottani ebéd, ha ennyire torkoskodik a drágám, és folyton kaját kér...nem is akármit! Rizi-bizi rántott májjal. Úgy látszik, hogy ez most a kedvenc:) A lényeg, hogy azóta ezerrel eszik, van végre étvágya, nagyon-nagyon jókedvű és tele van élettel:)) És remélem, hogy ez már így is marad!

 

 

 

Egy ismerősöm ajánlatára felkerestem egy gyógynövényekkel foglalkozó emberkét, aki immunerősítő tinktúrát ajánlott Laurának. Jelentem, bevált! Ha pár nap használat után szabad ilyet írni:) Egyszerűen hihetetlen, hogy mire képesek a gyógynövények. Laurának cseppeket kell szednie minden nap reggel és este. Nem hiszem, hogy jó ízű lehet, mert elég fura képet vágott hozzá először, (én nem kóstolhattam meg, mert Peti szopizik) de most már maga kéri. És ha nem én adagolnám, akkor tuti elfogyna neki pár nap alatt, mivel a kisasszony állandóan "vitamint" akar:) Csak nézek rá furán...

 

És meg szeretném említeni azt a hölgyet is, akinek nagyon hálás vagyok! Köszönöm szépen Laura nevében is az összeget, amit Laura számlájára utalt. Már megrendeltem Laurának a táplálék kiegészítőket, tizedike után érkeznek! Ezzel a segítséggel Laura megkaphatja az összes (számára nagyon fontos) táplálék kiegészítőt ahhoz, hogy teljesen 'védett' legyen:)

 

Reggel, félálomban megfogant a fejemben egy jó gondolat, amit le is akartam írni ide. Mosolyogtam rajta nagyon...megosztanám, de sajnos jöttek a napi rutin feladatok, a gondolat pedig tovaszállt. De amint visszatér, rögtön leírom, hogy el ne felejtsem:)

 

Elfelejtettem írni azt is, hogy Laura mit kapott a szülinapjára:) Bizony, mi is retrózunk:))

 

Kapott egy "régi" vetítőt. És azért írom, hogy régi, mert tényleg az! Amikor megvettük már-már bontásra ítélt házunkat pár évvel ezelőtt, akkor találtuk ezt a gépecskét a padláson. Apa elrakta, most pedig letisztítva újra a régi fényében tündököl:) Apa vasárnap reggel elment a vásárba, és vett pár szalagos diafilmet a vetítőbe. Azokat az igazi régieket, amiket cirka 6-8-12 forintért adtak anno. (és most szeretném látni azokat a szájzugban elrejtett kis mosolyokat, ami ott ül jónéhány olvasó arcán):) Mivel Laura szülinapja is pont vasárnap volt, így igazi meglepi, igazi élmény volt a torta után vetítőzni. Nekünk is, és neki is. Peti még el is aludt a nagy figyelésben. Laura azóta is kéri rendszeresen!

 

További nagyon szép napokat kívánok mindenkinek!

 

Csilla

 

 2012.02.22.                                                                                                         

 

 Köszöntök mindenkit!

 

 

A néma csend oka az volt, hogy össze-vissza mászkáltunk :)

 

Voltunk minden féle vizsgálaton, és eredményt is akartam írni.

 

Voltunk szemészeten, ahol Laura ügyes volt, együttműködött, így nem kellett kínozni. Kiderült, hogy nincs térlátása. (Akkor kedves gyógypedagógus a régi oviból: remélem, most már érthető, hogy miért nem tett önnek két kockát egymásra) Ez nekem még újdonság, így jobban utána kell járnom, hogy mit és hogyan segíthetünk neki. Jó hír azonban, hogy a szemtengely ferdülése kis mértékű, és nem állandó. Mind a két szemét használja. Igaz, hogy durván -3 -as lehet a szeme, de nem igényel szemüveget és leragasztást sem. Egy év múlva kontroll! Voltunk onkológiai gondozóban is, ahol a vizsgálat alkalmával az orvos kissé feszesebbnek érezte a nyakát....no komment. Egyébként jó a vérképe is, 6.6 -os a fehérvérsejtje, ebből 62% granulocyta, úgyhogy hurrá. A többi is szép! Minden rendben van vele!

 

Elvileg félévente van MRI kontroll, így a következő április elejére esik. Időpont még nincs, de altatásos lesz, az már biztos. Utána neurológia és idegsebészet. (ott már jó régen voltunk)

 

Hétvégén voltunk vásárban is, sétáltunk egy nagyot abban a jó időben, amit most már ismét felváltott a hó. Nem tudni, hogy ott, vagy csütörtökön kaptam-e el a kórságot, amikor épp Petit vittem baba-gondozásra, de elég durva. Hétfőn reggel felébredtem, és elég mogorva, undok képem lehetett, mert nagyon fájt a fejem és a szemem. Meg félig meg is süketültem, és ez tart még azóta is. Szóval, estére láz, és ez így megy azóta. Nem valami jó dolog influenzásan ügyeket intézni, meg a napi rutint ellátni. Ez van, ki kell bírni. Majd valamikor jobb lesz már :) (anyukám beoltatta magát: előbb benne volt, mint én, és még most is rosszabbul van, mint én)

 

Laurának és Petinek is elkezdtem a homeopátiás védekezést felépíteni, mert ha már farkas van a bárányok között, legalább legyen, ami megvédi őket. Egy kis esély :) Laura kapja szépen a táplálék-kiegészítőket, a gyógynövényes immunerősítőt, és eddig még nagyon jól van! Nagyon remélem, hogy ez így is marad:)) Ezek a homeós cuccok tényleg jók, én úgy veszem észre.

 

A vásárban vettünk Laurának még egy diafilmet is, mert állandóan rágja a fülünket, hogy vetítőzni akar...én pedig már kívülről tudom a meséket:)

 

Laura szépen jár oviba, és már egyedül vetkőzik! Nagyon ügyes! Amikor valami újat tanulnak, azt itthon ezerrel mondja, és mutogatja is mellé:) Peti nagy-nagy örömére. Nagyon jól elvannak együtt, és le is fogom fényképezni őket, de akkor soha nincs kéznél a fényképező, amikor épp kéne:) De ez már csak így szokott lenni:))

 

Nagyon szép hévégét kívánok mindenkinek!!!!

 

Csilla

 

 2013.02.28.                                                                                                          

 Köszöntök mindenkit!

 

Nagyon örülök magamnak, mert sikerült meggyógyulnom, Laurát pedig megóvnom az influenzától:D

 

Végre mindenki jól van!!!

 

Laura szépen jár oviba, minden reggel ébresztő van neki.(pedig úúúúgy aludna méééég:)De ez van:)

 

Szépen tanulgatja a verseket, meg az énekeket, itthon is gyakorlunk, amikor van rá egy kis időnk. Peti örül neki nagyon:) Viszont reggel mindig sírás van...Peti sír Laura után, mert oviba megy. Majd megszokja. Peti elkezdett előre felé kúszni. Laura azonnal mellé mászott, majd mutatta neki, hogyan kell mászni. Elé állt, elindult lassan, közben nézte, hogy Peti megy-e utána. De persze nem megy az olyan könnyen:) Erre Laura megfordult, lehasalt és hívta Petit: "gyere Pete! Kuszoljál gyorsan, gyere-gyere" Apával meg dőltünk a röhögéstől:))

 

Ami újdonság jelenleg az az, hogy Laura elkezdett szépen mondatokban beszélni. Magához képest ez nagyon nagy előre lépés! Fura hallani, így mindig felkapjuk a fejünket rá. Alig lehet lelőni, folyton énekel, dumál, táncol. Már alig néz mesét, inkább játszik. Most ismét elkezdett főzőcskézni. Süt ezerrel, teát főz, és itatja velünk:) Fejből elmondja, hogy miből áll a palacsinta tésztája...csak tudnám, honnan:) Olyan dolgokat mond, hogy én csak nézek szépen csöndben. Pl. mate-tea, barna cukor. Egyikkel sem találkozott itthon, még csak a szóval sem...

 

Teszek fel egy-két képet:) És egy-két saját készítésű ékszert is:)

 

Mindenkinek nagyon szép napokat kívánok!

 

Csilla

 

2013.03.14.                                                                                                       

 

Szeretettel köszöntök mindenkit!

 

Egy kicsit ugyan késtem a beszámolóval, de sajnos ismét betegek voltunk :(

 

Laura teljesen jól van, szedi a vitaminokat. Amióta ismét kapja őket, azóta minden rendben van vele :)

 

Most Peti lett beteg. Két napig komoly hőemelkedése volt, majd négy napon keresztül lázas volt. Voltunk dokinál, gyógyszert nem kaptunk, mert nem tudni hogy mitől...Aztán volt itt Lauránál a reflexológus hölgy, aki hetente egyszer masszírozza Laurát (két naponta pedig nekem van kiadva a feladat) és megmasszírozta Peti egész testét...Láss csodát!!!!! Aznap éjjel már nem volt láza! Utána naponta kétszer kellett az arcocskáját masszíroznom (amit persze utált), de megérte. Most már rendben van vele minden. Bár tegnap kicsit folyt az orra, de ilyen időben már nem lepődök meg rajta. Peti elkezdett előre felé kúszni, ezt írtam a múltkori beszámolóban is, de most már odáig eljutott, hogy simán körbe kússza az egész házat. Már csak egy kis szivacsos cucc kéne alá, és meglenne a takarítás :)

 

Laura ovijában tegnap tartották a Március 15.-ét. Csinin felöltöztek, (kép amint lesz, teszek fel) és még egy kis előadás is volt az udvaron. Ma már itthon maradt, neki elkezdődött a hosszú hétvége! Peti örömére....

 

Most ismét tanult pár új verset, és modja őket ezerrel, de össze írtam őket én is, és gyakorlunk itthon...csak hogy tudjak neki segíteni, ha elakad :)  Az új észrevételem az, hogy mostanában elharapja a szavak végét a verseknél...kellene egy logopédus...

 

Ami viszont nagyon pozitív változás: Nagyon szépen megy a botokkal. Végre azok is haza jutottak az oviból, így most itthon használja őket. Végre nem nyűg neki, hanem rengetegszer megfogja, és csak sétál vele ide-oda.

 

Sajnos a hosszú hétvége nálunk nem mondható annak, mivel apának dolgoznia kell, de legalább vasárnap itthon lesz. Még a hét elején tervezgettük, hogy elmegyünk egy nagyot sétálni, vasárnap vásárba, szombaton délelőtt meg én ugranék el Laura gyógynövényes vitaminjáért. Ebből még nem tudni, hogy mi lesz, de 99%, hogy semmi. A munka és a havas-szeles-esős időjárás közbeszólt. De majd valamit kitalálok a két rosszcsontnak idebent a házban, hogy mindenki jól szórakozzon:)

 

Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!

 

Csilla

 

 2013.03.27.                                                                                                             

 

 Szeretettel köszöntök mindenkit!

 

 

Elment a hosszú hétvége, és nálunk is kinyíltak a tavasz első virágai :)

 

Volt már ibolyánk és hóvirágunk is. Tulajdonképpen még mindig vannak, csak kb. 40 cm hó alatt...Jó nagy hó esett nálunk is, de már olvad!!! Hétvégére talán a nyuszi is előbújik :)

 

Laura nagyon jól van! Mostanában elég jól eszik, csak inni felejt el néha. De arról meg én gondoskodok. Tegnap itthon ragadt a drágám, mert akkora hó volt, hogy nem merték elvinni. Már unta magát délutánra....Én főztem, Peti aludt, így nem volt valami nagy durranás a délelőtt. Bár apa dél körül haza ért a munkából, így végre volt kit nyúzni...ha apa kívánhatott volna, lehet, hogy inkább dolgozott volna :) Laura jól legyepálta szegényt :)

 

Peti már napok óta hisztisebb, mert épp nő a foga, de ha nem az a baja, akkor épp front van. (elmehetne már a hó)!

 

Egyébként tündérien eljátszanak egymással órákig, nem kell rájuk szólni, csak néha. Aranyosak:)

 

Az oviban odáig jutottak, hogy tojást festenek, tavaszi mondókákat mondanak, amit itthon is mondogat. A lábával jelenleg az a helyzet, hogy nem akarják megműteni (érthető okok miatt, így nem erőltetjük a dolgot, nem akarunk neki rosszat), és jelenleg a legutolsó ortopédiai látogatásunk során kiderült, hogy nagy ívben tojnak rá, hogy Laurával mi lesz. Ezért kis beszélgetés után úgy döntöttünk, hogy meg próbálnánk mást is....Az oviban lehetőség van arra, hogy Laura lábát egy tapasz-terápiával megpróbálják helyre állítani. Vagy legalább javítani rajta. Ez úgy működik, hogy egy rögzítő tapasszal a normális (egészséges) láb állásába állítják be Laura beteg lábát, és rögzítik egy időre. Estünkben ez elsőre egy hét lesz. Lehet vele fürdeni is, így az sem okoz problémát...Egyedül az ekcémája miatt nem próbálkoztak még ezzel a módszerrel. Remélem, hogy jó lesz majd ez a módszer, és javulást hoz. Az ekcémájára meg természetes anyagokat használok, így nagyon jól uralható a dolog. És már csak egy foltja van, az is a lábán.:)

 

Ma ment utoljára oviba, mert holnaptól már tavaszi szünet van. Két hétig!! Kíváncsi leszek, hogy hogy telik majd :)

 

Mindenkinek szép hetet kívánok!

 

És nagyon boldog nyulat :))

 

Csilla

 

2013.04.08.                                                                                                     

 

 Szeretettel köszöntök minden kedves olvasót:)

 

Jól telt a húsvét, bár kicsit időhiányban szenvedtem, mivel Laurának már húsvét előtt nem volt ovi. Náluk hosszabb volt a tavaszi szünet.

 

Szóval két gyerekkel egyedül, elég húzós dolog, így kicsit elmaradtam a dolgokkal. De ami késik, nem múlik...most bepótolom :)

 

Jól teltek a napok, Laura és Peti nagyokat játszottak:)

 

Húsvétkor voltunk látogatóban dédinél, és mindenki ott volt. Papáék és Batyáék is. Ott volt az unoka hugi is, aki sajnos beteg lett a hétvégén, de azért egészen jól érezte magát:))) Laura imádja őt, így le sem akart szállni róla...Azért akkor néztem egyet, amikor Laura pimasz módon elterelte valami játékkal az unoka hugi figyelmét, majd közben a másik kezével röhögve a szájához emelte az unokahugi sütijét és beleharapott....És ezt többször is megismételte....Na ez az a szemtelenség, ami úgy látszik, hogy nem ismer határokat...erről gyorsan le kell szoktatni Laurát, de gondolom, hogy majd idővel megtanulja, hogy nem minden az övé. Minden esetre jól elvoltak :)

 

De a betegség ragályos, úgyhogy Laura is beteg lett, és persze Peti is. Az egész hét és a hétvége is azzal telt, hogy orrszívás, cseppentés, masszírozás, orrszívás. És így tovább...A tornát most kihagytuk, mert kinek van kedve tornázni akkor, amikor minden baja van. Így Laura most megúszta, de később duplán bepótoljuk!! Mára már kicsit jobban vannak, bár még mindig orrszívás, cseppentés a napi rutin, de már jó a kedvük is:) Most mi kaptuk el tőlük, apával...bezzeg, pár napja még mondtuk is, hogy ez csak gyerek betegség, felnőtt nem kapja el, mert nekünk semmi bajunk...ja ...akkor még nem volt! Remélem, gyorsan elmúlik.....

 

Laura és Peti már nagyon jó kis játékokat játszanak együtt:)

 

Bújócskáznak, fogócskáznak, Laura adja Petinek a játékokat, tanítgatja, a kis konyháján főz neki, és eteti a mű kajákkal. Ez miatt én minden apró, szúró dolgot elraktam a játékok közül, így biztonságban tudhatom őket. Vagyis Petit...egészen addig, amíg ki nem találnak valami újat:)

 

Jövő héten lesz ismét MRI! Kíváncsiság ugyan van bennem, bár tudom, hogy minden rendben van odabent, és az eredmény negatív lesz!:)) Nem tudom még, hogy hogyan fogom megoldani két gyerekkel egyedül az mr-t, főleg, hogy most nem reggel hét körül lesz, hanem 8 után, így pont reggeli idő lenne Petinek is...szívás! Majd még meglátjuk:)

 

Mindenkinek nagyon szép hetet kívánok!!

 

Csilla

 

 elvalaszto.gif

 

 2013.05.03.                                                                                                        

 

Szeretettel köszöntök mindenkit!

 

 

Egy kicsit csúsztam a beszámolóval, de meg szerettem volna írni az MRI eredményt is. Mivel a leletező doktornő szabadságon volt, így sajnos nekünk is meg kellett várni a bő egy hetet az eredmény kézhezvételéhez. Nos, a lelet nálunk, az eredmény NEGATÍV!!!!!!

 

Apa szabit vett ki, így Petivel elmentek sétálni, én pedig Laurával voltam az MR-ben. Így könnyebb volt.

 

Hurrá!!!!! Laura nagyon jól viselte a vizsgálatot is! Nagyon ügyes volt, büszke vagyok rá!!

 

2 szúrással tudtak kanült kötni, úgyhogy a dokik is ügyesek voltak! (Laura vénái a kemó miatt elvékonyodtak, így nagyon nehéz neki infúziót bekötni)

 

Meleg van, süt a nap, jól vagyunk! Laura jár szépen oviba, szeret is menni szerencsére:) Tegnap volt szülői nap és anyák napja egyben. Képeket csak telefonnal készítettem, de majd még meglátom, hogy fel tudom-e varázsolni a gépre :) Amíg nem tűzött vadul a nap, addig minden nap ebéd után (nálunk 4-kor van ebéd, mert apa akkor jön haza) kimentünk hintázni. Most, hogy már éget, így kicsit később megyünk ki. Csak a szúnyogokból lenne kevesebb....

 

Sajnos Laurának antibiotikum kellett a múltkori kórságra, mert mindig visszajött. Azóta végre ténylegesen jól van.

 

És ami még csúcs ebben a napban: Laura be tudja venni végre az omega-3 kapszulát!!! HURRÁ!! Végre lehet neki adni simán, és nem lesz büdös hal szagom tőle...(mindig ki kellett szúrni, hogy az olaját kinyomjam, mert nem volt hajlandó lenyelni a kapszulát)

 

Mindenkinek nagyon jó hétvégét kívánok!!

 

Csilla

 

 

2013.05.10.                                                                                                        

 

 Szeretettel köszöntök mindenkit!

 

Az MR felvétel részletes leírása nagyon pozitív irányba mozdított el minket. (legalábbis engem) Eddig az egész agy el volt tolódva jobbra, úgy 8-9 mm-t. Jelenleg teljesen középen van, ami kicsit hihetetlen így, hirtelen :) De nagyon örülök neki!!

 

A lényeg, hogy most vagyunk úgymond nullán. Innen kezdünk mindent elölről. Értelmi fejlesztő, logopédus, mozgás fejlesztés, egyensúly fejlesztés, finom mozgások, stb... Hosszú az út! És nehéz!

 

Laura az ovival volt egy kiránduláson. Bükkösdre mentek az Ökoparkba! Vonattal! Volt ám készülődés...nem értette, hogy most mire készül mindenki, mert még soha nem ült vonaton, de hősiesen vette az akadályokat, és tolta át babakocsiban a síneken az óvodás társát. :)

 

Nagyon sokat változott, mióta Peti megszületett. Néha azon kapom magam, hogy csak ülök és nézem őket ahogy játszanak. Laura próbálja tanítgatni az öccsét, segíti és szeretgeti. Ha valamit nem szabad Petinek, akkor azt segít neki betartatni (Peti nem kis hisztijével szembe szállva). Gondoskodik róla! Fura látni! Megvigasztalja ha sír, inni és enni ad neki, ha ő is iszik-eszik. Mindent megoszt vele....:)

 

De visszatérve a kirándulásra....

 

Szóval vonatoztak is, és állítólag nagyon-nagyon jól érezték magukat. Volt szénaboglyában hempergés, meg állat nézés, meg még sok minden más is, de jelenleg még én sem tudok többet:) Hétfőn estefelé már képek is lesznek elvileg, akkor mindenképp rakok fel! Amire hazafelé leszálltak a vonatról, addigra Laura nagyon elfáradt. Az arca pedig olyan piros volt, akár az alma! Kicsit lekapta a nap a drágámat :)

 

Folyt. köv.

 

 

 

 2013.06.03.                                                                                                     

 

Szeretettel köszöntök mindenkit!

 

Írom a blogot, csak nehéz gép elé érnem. Nagyon sok az elmaradt történet, az elmaradt kép.

 

Mindent pótolok, ahogy időm (és a két kis ördög) engedi!

 

Most fényképeket fogok feltölteni, és utána írok is, ígérem! :)

 

További szép napot mindenkinek!

 

Csilla

 

 2013.06.07.                                                                                                          

 

 Üdvözlök minden kedves látogatót!

 

Végre ide értem, így gyorsan írom, hogy mi is történt Laurával mostanában!

 

Megtörtént az, amire minden anyuka titkon vágyik...eljött az első anyák napja, amikor Laura felköszöntött :) Alig bírtam ki, hogy ne sírjak :) Nem vagyok valami sírós típus, de ez tényleg nehéz volt. Az oviban szülői nap volt, és minket ( szülőket) kiküldtek levegőzni 10 percre. Amikor visszamentünk, mind a három gyerkőc ült a keresztbe tett asztal mögött egy-egy széken, minden kicsi mögött állt egy-egy óvó néni (bácsi), az asztalon sütemény és virág várt minket, és egy meglepetés, amit a gyermekünk képe díszített. Énekeltek és verset mondtak, majd átadták az ajándékokat...még most is könnyezek, hogy leírva vissza gondolok arra a napra. Nagyon szép volt!

 

Feltöltés alatt...

 

 Azután voltak a Bükkösdi Ökoparkban, de erről már írtam az előző beszámolómban is.
Majd volt náluk pünkösdölés is, amin Laura Pünkösdi Királylány volt :)

 

Nagyon szép volt mindenki! Képeket tettem fel!

 

Sajnos, én nem voltam ott, mivel apa dolgozott, a helyi buszjárat pedig felénk szörnyű, így maradtunk. Nem mertem elindulni egy kilenc hónapos csecsemővel :( De a képek mindent elmondanak :) Jól érezték magukat, szép volt az idő is, úgyhogy minden jó volt :)

 

Voltunk kontrollon is, és vérvételen is. Sajnos nem tudtuk átrakni az időpontot másikra, mert egy nappal előtte szóltak, hogy csak egyedül lesz a doki, így minden kontrollt átraknak másik időre. Nálunk apa szabit kért, hogy elvigyen minket, majd Petivel legyen, mert egyedül kettőt nem bírok. Így 9 órától délután 1-ig várakoztunk. Közben voltunk az endokrinológián is, ahol levették a vért, megmérték a súlyát és a magasságát, és már jöhettünk is vissza. Sajnos esett az eső, így nem lehetett hintázni a játszótéren, pedig akkor sokkal gyorsabban ment volna az idő :) Végül teljesen jó lett a vizsgálat eredménye, kaptunk időpontot neurológiára, és beutalót ortopédiára. A következő kontroll fél év múlva lesz, az újabb mri után.

 

Jó is, hogy ilyen sokára, mert nem tett jót az, hogy ismét ott voltunk az onkológián. Láttam Laura arcán a döbbenetet és a félelmet. Majd ahogy telt az idő, visszajöttek a régi, eltemetett emlékek is és Laura viselkedése megváltozott. Ismét olyan volt, mint régen. Ragaszkodó és csendes. Azóta csak annyi tűnt fel, hogy rosszabb a járása, mint előtte. Sajnos ez nem javult még, és a viselkedése is még hasonló.

 

Jelenleg szüneteltetünk pár táplálék kiegészítőt, mivel anyagilag ismét nem vagyunk a toppon. Kényszerpihenő! Először gondként fogtam fel a dolgot, de most már inkább szükséges rosszként tekintek rá :( Kicsit pihenünk, amíg jobban nem mennek a dolgok. Sajnos Peti beteg lett az elmúlt hetekben, kétszer is, és allergiás is, így elment a patikában a gyógyszerek ára.

 

De ami nagyon-nagyon jó hír az az, hogy Laura ekcémája kezd megoldódni! :))

 

Olvastam a neten, hogy lehet házilag is készíteni rizstejet, így rögtön ki is próbáltam. Amióta nem kap tejet, joghurtot, tejfölt, azóta gyönyörű az ekcémája. Szóval, most már biztos, hogy a tej okozza az ekcémát nála. Most minden héten főzök pár literrel (kb. 5-6), és ezzel főzök, sütök.

 

A rossz időre való tekintettel nem túl sokat tudunk odakint lenni, mert folyton esett az eső. Eddig. De most már jó-időt jósoltak, és remélem, hogy így is lesz, mert a két kis ördög szétszedi a házat! :)

 

Egyre többször látom, hogy Peti milyen akaratos, hisztis, és önfejű. És egyre többször észreveszem, hogy Laura milyen türelmes vele :) És azt is, hogy jó technikát alkalmaz!!! Ami irigylésre méltó néhány felnőttnek is:  Amikor Peti hisztizik, csapkod és üvölt ( nem kis erővel ), akkor Laura oda megy hozzá, nézi egy ideig, majd egyre közelebb megy hozzá. Amikor Peti számára elérhető közelségbe kerül, akkor kap pár csapást is, de nem megy el, és nem üt vissza. Helyettük inkább olyat tesz, ami nem minden napi a gyerekek körében. Még közelebb megy hozzá, és megöleli, megszereti, és addig nem engedi el, amíg abba nem hagyja a csapkodást és az ordítást. Amikor először láttam ezt, nem hittem a szememnek! Van persze olyan helyzet is, amikor ez nem elég, de az ritkán fordul elő. 

 

Mindenkinek nagyon szép hétvégét kívánok!

 

Csilla

 

 2013.07.01.                                                                                                         

 

 Köszöntök mindenkit!

 

 

Ez a mappa is betelt, így a friss infókat a következő mappában lehet megnézni: 'Heti beszámoló VI.'

Számlaszám és egyébb elérhetőség nem változott.

:)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 21
Heti: 151
Havi: 826
Össz.: 429 697

Látogatottság növelés
Oldal: Heti beszámoló V.
Segítsünk Laurának - © 2008 - 2024 - bencze-laura.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »